Untitled Document
 

Lorán Lenke

 
 
   
Komplex kikapcsolódás

Az itt szereplő szolgáltatásokkal kapcsolatban kérjük keresse kollégánkat bizalommal.

 

FÉLNAPOS ÉS EGÉSZ NAPOS VÁROSNÉZÉS BUDAPESTEN (4 ÉS 8 ÓRA)

Közép Európa Párizsának nevezett Budapest számos műemlékével, látnivalóival, kulturális életével, és gasztronómiájával méltán említhető a “legjobbak” között. Győződjön meg róla Ön is.

Budai VárFél napos városnézésünk során Pest és Buda leghíresebb látnivalóival és történelmi jellegzetességeivel ismerkedünk meg. Meglátogatjuk a Hősök Terét, ahol olyan műemlékekben gyönyörködhetünk, mint a Millenniumi emlékmű, a Szépművészeti Múzeum, vagy akár a Műcsarnok. Itt található a város egyik népszerű parkja is: a Városliget, amely igazi kincseket rejt magában, hiszen itt bújik meg a híres, tradíciókkal rendelkező Gundel étterem, a Széchenyi fürdő, a festői Vajdahunyad vára, az Állatkert, a Cirkusz és a Vidámpark is.

Városnéző túránkat az Andrássy úton folytatjuk, ahol szinte egymást érik a diplomáciai képviseletek, ugyanakkor itt található a Magyar Állami Operaház is.

Természetesen nem hagyjuk ki a gyönyörű Szent István Bazilikát és a Parlament monumentális, neo-gótikus épületét sem.

Ezt követően a Budai Várba vezet utunk, ahol megtekinthetjük a magyarok hajdanán volt királyi palotáját, továbbá a neo-gótikus Mátyás templomot és a Halászbástyát, ahonnan a kilátás egyszerűen káprázatos.

És akinek nem lett volna elég Budapest panorámáját a Várból élvezni, az még megteheti a Gellért-hegyen, ahol a látvány talán még festőibb.

A program tartalmazza:

• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)
• Privát idegenvezetés

Lehetséges programok az egész napos városnézéshez (8 óra)

• Operaház látogatás
• Parlament látogatás
• Szt. István Bazilika látogatás
• Dohány utcai Zsinagóga látogatás
• Nagycsarnok látogatás
• Szoborpark látogatás
• Borkóstolás

Árak:

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
 Félnapos városnézés 4 óra 38.000 Ft / fő 25.000 Ft / fő 16.000 Ft / fő
 Egész napos városnézés 8 óra 60.000 Ft / fő 43.000 Ft / fő 28.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!


BUDAPEST A KULTÚRA NYOMÁBAN (3 ÓRA)

„Kulturális” városnézésünk alkalmával meglátogatjuk a Szent István Bazilikát, a Magyar Állami Operaházat és a Parlament épületét.

A pár évvel ezelőtt restaurált, és ma már régi fényében tündöklő Bazilika őrzi a magyar kereszténység egyik legfontosabb ereklyéjét, a Szent Jobbot, államalapító Szent István királyunk mumifikálódott jobb kezét.
(Speciális alkalmak esetén a kápolna nem látogatható.)

Utunkat folytatva betekintést nyerhetünk az Operaház „csillogó” világába.
A Magyar Állami Operaház a 19. század végén nyitotta meg kapuit, és építészeti megoldásaival, belsejének pompájával azóta is vetekszik az akkori időkben épült legimpozánsabb párizsi, bécsi vagy drezdai operaházakkal.

És ami nem maradhat ki: az impozáns, neogótikus Parlament. Ez ma Magyarország legnagyobb épülete, amely talán kicsit Budapest szimbólumává is vált. Az idegenvezetés során megcsodálhatjuk a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, ahol a koronázási palást kivételével a magyar koronázási jelvényeket is őrzik.

A program tartalmazza:

• Privát idegenvezetés
• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)

AZ OPERALÁTOGATÁS CSAK DÉLUTÁN LEHETSÉGES!
A PARLAMENT SPECIÁLIS ALKALMAK ESETÉN NEM LÁTOGATHATÓ!
A FENTI PROGRAM AZ EGÉSZ NAPOS VÁROSNÉZÉS PROGRAMJÁBA IS ILLESZKEDHET.

Árak:

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
 Budapest a kultúra nyomában 3 óra 30.000 Ft / fő 21.000 Ft / fő 14.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!


BUDAPEST - A GYÓGYVIZEK KINCSESTÁRA (3 ÓRA)

GyógyfürdőMagyarország bővelkedik gyógyvizekben, amelyek hatását már a rómaiak is élvezhették.
Budapest, pedig Európa egyik legnagyobb fürdővárosa. A 80 természetes hőforrás naponta 80 millió liter ásványokban gazdag forrásvizet ad.
Buda egyik legnépszerűbb fürdője a gyönyörű szecessziós kiépítésű Gellért gyógyfürdő, melynek fedett és nyitott medencéit egyaránt gyógyforrás táplálja.

Az egyik legnagyobb és egyben legmelegebb vizű pesti Széchenyi fürdő a Városliget szívében található.
A Rudas és Király fürdők a török hódoltság idején épültek, míg a Lukács fürdőt a rodoszi és johannita lovagok alapították a 12. században.

Programunk során meglátogatjuk e fent említett fürdőket, megismerhetjük történetüket, majd lehetőség nyílik az egyik, kiválasztott fürdőben relaxálni egy kicsit, vagy akár felüdülni egy finom masszázzsal.
Igény esetén a közelben egy könnyű ebédet biztosítunk.

A program tartalmazza:

• Privát idegenvezetés
• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)
• Belépőjegy a fürdőkbe

A MASSZÁZST ÉS EGYÉB FIZIKOTERÁPIÁS KEZELÉSEKET STB. AZ ÁR NEM TARTALMAZZA!
A PROGRAM A KIVÁLASZTOTT FÜRDŐNÉL ÉR VÉGET.

Árak:

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
 Budapest a gyógyvizek kincsestára 3 óra 36.000 Ft / fő 28.000 Ft / fő 20.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!


GÖDÖLLŐ (4 ÓRA)

GödöllőRövid Budapest-környéki túrára invitáljuk vendégeinket, amelynek során bemutatjuk a gödöllői, barokk stílusban épült és az utóbbi néhány évben szépen felújított Grassalkovich kastélyt, amely Erzsébet királyné (Sissi) kedvenc nyári rezidenciája volt. E program kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy betekintést nyerjünk a monarchia-korabeli Magyarország életébe. A látogatás után elengedhetetlen egy séta a szépen kialakított angol parkban.
A program befejezéseként a korabeli kastély egyik átalakított szárnyának kávézójában egy kávéra és süteményre csábítjuk Önöket.

A program tartalmazza:

• Privát idegenvezetés
• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)
• Belépőjegy a kastélyba, idegenvezetés
• Egy csésze kávé és sütemény

A KASTÉLY HÉTFŐN NEM LÁTOGATHATÓ!

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
 Gödöllő 4 óra 42.000 Ft / fő 32.000 Ft / fő 22.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!


SZENTENDRE (4 ÓRA)

SzentendreEgy kedves város, szűk utcácskák, barokk házikók, gyönyörű templomok. Ez Szentendre, a 17. századtól fogva a szerbek kulturális és vallási életének központja. A múzeumok és művésztelepek egyik legjellegzetesebb barokk városkája, melyet nem szabad kihagynunk. Sétánk során meglátogatjuk az egyedi szépségű Óváros számos érdekes épületét, és nevezetességét. Ellátogatunk a Marcipán Múzeumba is, ahol csak a fantázia szabhat határt úgy ízben, mint formában egyaránt.És hogy ezeket a csodafinom édességeket ne csak a szemünk élvezze, egy apró meglepetést tartogatunk az Ön számára.

A program során más múzeumok meglátogatására is van lehetőség (pl. Kovács Margit Múzeum).
Igény esetén megtekinthető a Caprice gyémántmanufaktúra is.

A program tartalmazza:

• Privát idegenvezetés
• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)
• Belépőjegy a Marcipán Múzeumba
• „meglepetés”

VISSZAÚTI TRANSZFERRE VONATKOZÓ LEHETŐSÉG:

HAJÓVAL, ÁPRILIS 10- OKTÓBER 24. (KIVÉVE ALACSONY VÍZÁLLÁS ESETÉN.
EBBEN AZ ESETBEN A PROGRAM BUDAPESTEN, A HAJÓÁLLOMÁSON ÉR VÉGET. IGÉNY ESETÉN A SZÁLLODAI TRANSZFERT BIZTOSÍTJUK.

Árak:

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
 Szentendre 4 óra 40.000 Ft / fő 30.000 Ft / fő 22.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!


EGÉSZ NAP A DUNAKANYARBAN (8 ÓRA)

EsztergomA Dunakanyar Magyarország egyik legfenköltebb színhelye. Kirándulásunk első állomása Esztergom, mely több mint ezer éven át az ország katolikus egyházi közponjaként élt és virágzott. Itt található Magyarország legnagyobb temploma, a Bazilika, melynek kincstára számos értéket őriz. Programunk következő állomása Visegrád, ahol olyan történelmi emlékek tárulnak szemünk elé, mint a Fellegvár, a Salamon Torony és az egykor volt Királyi Palota romjai.
És hogy ne csak a szemünk, de a gyomrunk is jól lakjon, ebédünket egy helyi éteremben fogyasztjuk, ahol ráadásképp még a panorámában is gyönyörködhetünk. Utolsó állomásunk Szentendre, egy kedves városka, mely szűk utcácskáival, barokk házikóival, és gyönyörű templomaival elkápráztat mindenkit. A múzeumok és művésztelepek egyik legjellegzetesebb barokk városkája, melyet nem szabad kihagynunk. Sétánk során meglátogatjuk az egyedi szépségű Óváros számos érdekes épületét, és nevezetességét.

A program során lehetőség nyílik múzeumok meglátogatására (pl. Kovács Margit Múzeum).
Igény esetén megtekinthető a Caprice gyémántmanufaktúra is.

A program tartalmazza:

• Privát idegenvezetés
• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)
• Belépőjegy a kriptába és a Bazilika Kincstárába
• Belépőjegy a Fellegvárba
• Háromfogásos ebéd


VISSZAÚTI TRANSZFERRE VONATKOZÓ LEHETŐSÉG:

HAJÓVAL, ÁPRILIS 10- OKTÓBER 24. (KIVÉVE ALACSONY VÍZÁLLÁS ESETÉN.
EBBEN AZ ESETBEN A PROGRAM BUDAPESTEN, A HAJÓÁLLOMÁSON ÉR VÉGET. IGÉNY ESETÉN A SZÁLLODAI TRANSZFERT BIZTOSÍTJUK.

Árak:

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
 Egész nap a Dunakanyarban 8 óra 66.000 Ft / fő 50.000 Ft / fő 35.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!



FÉL NAP A DUNAKANYARBAN (5 ÓRA)

A Dunakanyar Magyarország egyik legfenköltebb színhelye. Kirándulásunk első állomása Visegrád, ahol olyan történelmi emlékek tárulnak szemünk elé, mint a Fellegvár, a Salamon Torony és az egykor volt Királyi Palota romjai.
Programunk Szentendrén folytatódik, abban a kedves városkában, mely szűk utcácskáival, barokk házikóival, és gyönyörű templomaival mindenkit elkápráztat. Éppen ezért a múzeumok és művésztelepek egyik legjellegzetesebb barokk városát semmiképp nem szabad kihagynunk. Sétánk során meglátogatjuk az egyedi szépségű Óváros számos érdekes épületét, és nevezetességét. Ellátogatunk a Marcipán Múzeumba is, ahol csak a fantázia szabhat határt úgy ízben, mint formában egyaránt. És hogy ezeket a csodafinom édességeket ne csak a szemünk élvezze, egy apró meglepetést tartogatunk az Ön számára.

A program során más múzeumok meglátogatására is van lehetőség (pl. Kovács Margit Múzeum).
Igény esetén megtekinthető a Caprice gyémántmanufaktúra is.

A program tartalmazza:

• Privát idegenvezetés
• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)
• Belépőjegy a Marcipán Múzeumba és a Fellegvárba
• „meglepetés”

VISSZAÚTI TRANSZFERRE VONATKOZÓ LEHETŐSÉG:

HAJÓVAL, ÁPRILIS 10- OKTÓBER 24. (KIVÉVE ALACSONY VÍZÁLLÁS ESETÉN.
EBBEN AZ ESETBEN A PROGRAM BUDAPESTEN, A HAJÓÁLLOMÁSON ÉR VÉGET. IGÉNY ESETÉN A SZÁLLODAI TRANSZFERT BIZTOSÍTJUK.

Árak:

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
Fél nap a Dunakanyarban 5 óra 45.000 Ft / fő 34.000 Ft / fő 24.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!


BALATON (9 ÓRA)

BalatonA Balaton méltán népszerű egész évben, kicsik és nagyok körében egyaránt. Sekély vize nyáron hamar felmelegszik, és strandjai olyan csábítóan hívogatnak, aminek nem igazán tudunk ellenállni.
A program során megismerkedünk Balatonfüreddel, a tó legidősebb fürdőhelyével, ahol számos híres magyar személyiségnek épültek itt a nyári rezidenciái a 19. században. Utunkat Tihany felé folytatjuk, ahol egy kiadós ebéd után, mely során megismerkedünk a balatoni ízekkel, meglátogatjuk az Apátságot. Természetesen lehet vásárolni és nézelődni, hiszen erre is bőven jut majd idő.

A kirándulás kombinálható hajókázással (évszaktól függően) vagy a Herendi Porcelánmanufaktúra meglátogatásával.
A kávéról ez alkalommal sem feledkezünk meg!

A program tartalmazza:

• Privát idegenvezetés
• Limuzint (sofőrrel, üzemanyaggal, pezsgővel és ásványvízzel)
• Belépőjegy a Tihanyi Apátságba
• Háromfogásos ebéd egy helyi étteremben
• Hajókázás vagy a Herendi Porcelánmanufaktúra meglátogatása

A HERENDI PORCELÁNMANUFAKTÚRA MÁRCIUS 31-NOVEMBER 1-IG, VASÁRNAP NEM LÁTOGATHATÓ.

Árak:

   2 fő esetén3-4 fő esetén  5-6 fő esetén
Balaton 9 óra 70.000 Ft / fő 52.000 Ft / fő 37.000 Ft / fő

A feltüntetett összegek Forintban (HUF) értendők és a mindenkor hatályos ÁFA-t nem tartalmazzák!


 

2010.02.22
Ajándék VIP jegy az UP! The Club-ba!

2009.11.02
Ajándékutalvány / Ajándék ötlet

2009.10.15
SYMBOL Budapest megállapodás

2009.09.01
Party szezonhoz Limo DJ!

2009.07.01
Rise FM együttműködés
 
 
18+ Erotikus showműsorok
Ajándékutalvány / Ajándék ötlet
Autókölcsönzés sofőr nélkül
Családi ebéd és vacsora program sok-sok kedvezménnyel
Filmezés, fotózás
Fotós
Komplex kikapcsolódás
Limo DJ
Limuzin szolgáltatások
Limuzinszolgáltatás + repülés
Promóciós események, céges rendezvények
Randevú és esküvő
Reptéri transzfer ajándékkal
Sushi Limo